Kígyót, békát

Nem tudom, hogy hogyan függ össze, vagy hogy mi a csudát teszek, de valahányszor elkezdek írni ide, az elkövetkezendő időkben szinte biztos, hogy esik az eső. Vagy mágus vagyok, vagy csak folyton abban az időben írok, amikor esős az időjárás.

 Persze az eső nem befolyásolja a jó kedvet, csak az éberségünket! Hiába a lankadatlan éberség, előbb utóbb, úgy is az ágyban kötünk ki, és csak akkor jövünk majd rá, amikor félórája fetrengünk a heverőn és idegesítő gondolatok árasztanak el bennünk arról a rengeteg dologról, amit még meg kell tennünk, vagy amit már jó lett volna megtennünk. És az felettébb idegesítő, valóban!

Az elmúlt napjaim gyorsan teltek el, talán azt is mondhatnánk, hogy túl gyorsan. Lett volna mivel foglalkozzak, de olyan súlyos erő húzott vissza, és rettentett el attól, hogy megtegyem, hogy lassan azt hittem már, hogy az életembe kerül, ha még is azt cselekszem amit kellene. Persze, hogy a tanulásra gondolok. Mi másra is. Hiszen az életem nem egy akció sorozat. 

Habár ha az akció szót úgy vesszük, hogy leárazás, akkor akár ez is jellemezhetné, fantasztikus jelzője lehetne a vásárlási szokásaimnak. Az akciók rabja vagyok. Olykor vonzom is a leárazást. Ez remek tulajdonság ilyen időkben, mint amiket most élünk. De nem minden akció valódi akció, mert amire az van írva, hogy mínusz húsz és harminc százalék lehet hogy előtte olyan drága volt, hogy még mínuszban is drágább, mintha eredetileg alap áron vennénk meg. Ez a nyereség, ami lassan sok boltnak csak vágyálma lesz. Most arra célzok, hogy be mentem a városba vásárolni. 

Hát mit ne mondjak egy nem túl 'magyar márkás' boltban is csak úgy tátottam a szám, hogy egy egyszerű felsőért és egy gyönge anyagú nadrágért mennyit el nem kérnek és ezt egy szemrebbenés nélkül teszik, pontosabban se mosollyal se sehogy, egy unalmas, békaképű nő pislog rám és unottan mondja a ruhák árát. Kész rablás, de ami kell az kell.

És ha már az áruknál tartunk, már lassan egy hónapja keresek egy féle színt, egy kéket, vagy türkizt, vagy világoskéket, vagy kékeszöldet... sokan sokfélét mondanak rá, de ilyen körömlakk sehol sincs! Nálunk a városban.

Nincs kék körömlakk, ha van, akkor is szinte fekete sötét, vagy tengerészkék, de világos az luxus. A vicces a dologban az, hogy a legjobb barátném, Dani - igen is van fiú és lány között barátság, ezúton is üzenem neked, hogy puszillak! :D -, szóval hogy Ő vett világoskék színű körömlakkot. Így utólag elgondolva biztos vicces lehetett, amikor kifizetted a pénztárnál azt az egy darab körömlakkot... De hát mint tudjuk nem neked kellett, hanem nekem, aki pedig lány és az egy elfogadott dolog, hogy lányok festik a körmüket, már ha van olyan amivel szeretik festeni - vagy ha nem csináltatják meg műkörömmel. Szó mi szó, van világoskék körömlakkom! 

Van ruhám, van lakkom, a többi nem számít, jöhet a mulatság. Na igen, szeretem az összeröffenős iszogatós dolgokat. Már ha van miről beszélgetni, és tudunk mit inni - vagy miből- és hogy miért is ne tudnánk inni? Mondjuk egy kellemes tavaszi torok fájás képes megakadályozni, hogy mindenféle 'ártó' alkoholt magunkba öntsünk, vagy akár ennivalót - megjegyzem ez a dolgok rosszabbik oldala! De hát hétvége van, félre tesszük a gátlásainkat és felöntünk a garatra - ha eljut odáig a folyadék-, és mi mással lehet még tetőzni ezt a fantasztikus hangulatot, mint hogy pizzázunk. Remekül haladnak a dolgok előre, és a percek tova, csak hogy a 22:40-es korlát hamar sarokba szorít, ergo indulhatunk a buszhoz. A bulizós estének vége. Jöhet a pihenős hétvége.

Egyik legboldogabb dolog az amikor életünkben először- vagy harmadjára-  vezetjük az új autónkat. Mindig csodálattal tölt el a dolog, ha rájövök, hogy felnőttünk. Bár lehet ez a csodálat kicsit félelem is, mert azért még is csak mindenki azt magyarázza, hogy milyen nehéz élni és megélni, meg hát a szülői jó tanácsok még mindig harsognak a fejemben, egy egy félrelépéskor: "Majd ha te dolgozol, és neked kell eltartani..." Nah igen, minden szép és csodás lenne, ha nem lenne olyan drága minden, mondjuk engem az is boldoggá tenne, ha többet kereshetnénk,de hát viszlát amerikai álom...

Lényeg a lényeg, hogy egy kocsira azért sok mindent kell költeni - én már csak tudom, nekem is van, nagyon hasznos kis jármű, főleg esőben, meg ha lekéstük a buszt- de valahol akkor is el kell kezdeni 'felnőni'... kell hogy legyen valami ami jogilag is a mi nevünkön áll, ami a miénk, a tapasztalatokon, a hibáinkon és a kutyánkon kívül.

És ahogy írom ezt a kis monológot, még mindig esik az eső. Az isten szerelmére, hát még meddig!? Persze, nem vagyok vattacukorból, hogy elolvadjak ha kimegyek az esőre, de akkor is, már a második kávémat iszom és az istennek sem akar hatni!

Kellemes lesz akkor a holnapi buszozgatás is ha zuhog majd eső, el ne felejtsem, hogy holnap dupla buszozás lesz, ez a nap fénypontja, de hát HÉTFŐ lesz! Nem is kezdhetnénk jobban a hetet, mint esővel, szaladgálással és persze egy ZH-val. Erről jut eszembe az a sztori a buszról, amikor is ugyan egy nagydarab, kigyúrt, hát hogy is mondjam rocker srác, bomber dzsekiben ( nem is tudom hogy írják), Fila táskával mellém ült a buszon. Nehogy félre értsük a dolgot, én nem bánom hogy ki milyen stílust képvisel... Tehát az ifjú ember egész menetidő alatt szipogott. Na már most én teljesen elmerültem a zenehallgatásban, de azért még is csak sok ami sok, gondoltam megajándékozom egy zsebkendővel az illetőt, látván az összegyűrt papírzsepit a kezében. Kotorászni kezdtem a táskámban tudjátok, női táska- de csak sikerült elővarázsolni a zsebkendős kis csomagot. Felé nyújtottam mire ő meglepetten fogadta el. Manapság nem emberi tulajdonság a kedvesség? vagy mi a csoda van? A folyamat végén én éreztem magam kellemetlenül, hogy segíteni akartam, pedig hát, nem kellene ezen annyira csodálkozni, elvégre nem egy gyors menetre hívtam...

 Szóval buszon utazni jó, nem csak az ordibálós kellemetlenkedők miatt, és a holtrészeg alkoholisták miatt, hanem mert vannak még olyan emberek is, akik fél úton képesek felállítani a helyemről mondván, hogy az ő gyereke le akar ülni.Mindenkinek merem ajánlani aki kicsit is unatkozik, jó móka kibírni az 50 perces utat naponta kétszer is, mindig tart valamilyen meglepetést. Ezúton is kívánok kitartást a buszsofőröknek!

 

S most, hogy ennyit írtam, és az eső még mindig csak ömlik, mintha dézsából öntenék, jobban tenném ha befejezném lassan és a tárgyra térnék, az igazi dolgomhoz vissza.

 Tanulás rulez!

És a mai napi idézet: 

"Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy." - Benjamin Button különös élete