Hát oan szépnek nem mondanám ezt a reggelt, ugyan is már hajnali 3 óta esik az eső... megállás nélkül. :)
De nem baj mert nekem ienkor alkotási vágyam van. :) Rajzolok... a szavakkal...
Még 8 sem vt miko már itthon vtam, mert itthon kellett lennem, mert azt monták. Azután a kevesebb mint - nekem- 3 óra alvás után még sem vaok annyira fáratt... Igazából annak kéne lennem... de nem vaok az... Vele vtam este... ezt nem igazán lehet szavakkal elmesélni, vagy leirni. Levetkőztem előtte lelkiekben -is- ... sok mindent megtudott rólam, amikre nem vaok büszke, v oanok amiket cs kevesen tudnak... Féltem - vagy még mindig félek- tőle! Nem, Ő sosem bántana, ezt tudom, biztos vaok benne h egy ujjal sem érne hozzám. Én azért félek tőle, mert naon szeretem. Rájöttem h sokkal fontosabb nekem mint hittem. Ez persze jó értelemben. Erre éjjel jöttem rá. Ugyan is eleinte megin rossz volt. Igen, azt irtam megint, de úgy értettem, h nem vele megint, hnem megint úgymint mikor Miklóssal jártam. Eleinte megint oanokat gondoltam h mivan, ha nem vaok elég jó? - az elég itt hangsúlyozva van. De aztán idővel rájöttem h ez butaság, h ieneken gondolkodok. Sokat beszélgettünk. Mint mindig. És az idő múlásával én egyre inkább bizonytalanná váltam - magammal kapcsiban. Nem hibáztatom Miklóst, ha valakit hibáztatni lehet az én vaok, nem ő tehet róla, h nem vtam elég jó neki, nem ő tehet róla h nehéz eset vagyok, nem ő tehet róla h szerelmes vtam, vagy vak. Ugyanaz. Szóval féltem, és rájöttem h télleg naon fontos nekem, mert akkor nem félnék ennyire h csalódást okozok neki, rettegtem h vmi oasmit mondok v csinok amivel elveszem a kedvét. Sikerült is... Gyötört a bűntudat h ieneket csinálok, annak ellenére h minden porcikám berzenkedik ellene. Nem érdekelt sajátmagam, nem érdekelt az sem h mi jó v mi rossz, eccerűen cs féltem. Egyszerűen - nekem. Aztán végül is azt hitte vele van a baj. Természetesen nem. A testem tökéletesen reagál arra amit csinál. Tökéletesen ahhoz képest h 'régen' mennyire nehezemre esett- nagy rákészüléssel és hatalmas koncentrációval-, régen
minden oan nehéz vt nekem. Nem tudom h ezért félek-e annyira. Nem magától a dologtól félek, hnem attól h nem felelek majd meg, attól h még nehezebb esett vagyok mint hittem és h megint csalódást okozok neki. Félek ... attól is h ismét át kell éljem ezt a gyűlöletes érzést. Olyan mintha a testedbe egy hatalmas tűt szúrnának, egyenesen a szivedbe. Teli méreggel, láthatatlan de gyilkos méreggel. És egy pillanat töredéke alatt már érzed is hogyan oszlik szét a méreg a testedben, hogyan távolodik bizsergető érzést hagyva maga után. Hogyan gyorsul fel tőle a szived és hogyan szorul el tőle a torkod. Nem tudom pontosan leirni ezt az érzést, nem hiszem h mások is éreznek ilyet, nem akarom h mások is érezzenek ilyet. Önmarcangolás. Talán ez a leghelyesebb szó rá, azért nem legjobb, mert nem jó, önmagában rossz. A hideg futkos a hátamon ienkor.
Azt hittem ha 'nem'-et mondok, akkor ugyan az lesz mint akkor. Ugyanazt fogom érezni reggel mikor felkelek, ugyan úgy hibásnak fogom magam érezni, ugyanúgy az lesz h miattam nem volt semmi sem. Nem akartam ezt, nem akartam sem elaludni hamarabb sem - már cs azért is mert annyira joh vt vele lenni, hogy úgyvéltem minden egyes perc amit átalszok mellette időpocsékolás, pazarlás olyan haszontalan dolgokra amiket emberi mivoltunk szükségeltetik. Ébren vtam, sokáig. Nem akartam aludni, nem akartam azt sem h világos legyen, h reggel legyen, és hogy nekem itt kell hagynom, hogy ismét magamban legyek. Olyan megnyugtató ahogy ott fekszik mellettem, ha odabújok. Ahogy megsimít. Azt éreztem eddig mindig h én vmivel kevesebb vagy 'kisebb' vagyok - Miklóstól-, hogy gyengébb és törékenyebb... Ezt éreztem akkor is mikor befeküdtem Mellé az ágyba, viszont reggelre már nem, reggelre már oan vt,mintha Ő lenne a személyes testőröm, mint aki arra rendeltetett h mellettem legyen és megvédjen mindentől,aki gondoskodik rólam. Jó érzés volt. Ahogy elmondtam pár dolgot, megértőbb lett, vagy figyelmesebb - egyébként is figyelmesebb vt mint Miklós-, kicsit még olyan érzés is vt mintha vmi beteg lennék, akiről gondoskodni kell - főleg akkor mikor megigazította rajtam a takarót-. Remélem mindaz amit mondtam nem baj, hiszek neki, mert azt mondta h nem, de akkor is nem akarom, h úgy gondoljon rám... v h sajnáljon- mmint Amiatt... - Nehéz eset vagyok, igen. Más, furcsa, különböző vagy ahogy Ő mondja: Különleges Megtalálta az egyetlen 'naon'Gyenge pontomat. nemtudom ez miért alakult íg yki az évek során... különben vszínüleg azé nem is sikerült Mikóssal mert sosem tudtam magam elengedni, sosem tudtam elszakadni attól, hogy ne feleljek meg, sosem vtam elég erős hozzá, h legyőzzem azokat a gondolatokat, amik akkoriban a fejemben jártak, hogy ne érdeklejen más cs ő és én... nem voltam rá képes... Nem mondtam semmit sem, Ő mégis érezte h vmi nincs rendben. Nem szólaltam meg mikor mondta h vmi baj van, nem akartam 'elrontani' az estét, nem akartam hibás lenni - megint-, nem akartam azt sem h sajnáljon, nem is tudom mit akartam... - S mert bár az agyamban meghoztam a döntést,-erős érvek mellett- h nem akarok semmit sem,testem még is ellenkezett, félelmetes volt ezt az ellentét érzeni, h tudtam h nem szabadna, mert nem is igazán akartam, de a kíváncsiság és a vágy akkor is erősen kitartott... Aztán még is cs jobban féltem, jobban mint kellene, hiszen ő új, nem is ismer még teljesen - és én sem őt...még- nem akartam h tapasztalatlanságom miatt vmit elrontsak, nem akartam azt sem h ezek után más legyen a kapcsolatunk... féltem h talán akkor majd elveszítem...és azt nem akartam mert rettentően fontos nekem. És lehet h önzőség de iszonyat jól esett az h ennyire odafigyelt rám, h ennyire figyelmes volt - valahol tudtam én h ezt így kellene csinálni már a leges legelejétől, hittem benne h van ien...és most itt volt télleg, saját 'kezűleg' tapasztalhattam meg, és nem akartam h abba hagyja,féltem h talán cs most ien... Azt hiszem elmondhatom magamról h szörnyen félős vaok. :$ Remélem nem 'süllyedtem lejjebb' a szemében, remélem nem rontottam semmit sem el ezzel, remélem h még mindig ugyan olyan fontos vaok neki... Reggel is jelentőség teljes pillantásokkal nézett rám, nem tudtam h ez mit jelent, nem akartam rajta agyalni, - abba hagytam mielőtt még meginn vmi hüeség fut át az agyamon. Nem igazán kellemes dolog mindig másnak lenni... :/ Nem is igazán értettem h én miért vagyok más, vagy is h miért pont ebben... Miért nem jön minden eccerűen... talán mert nem jó hejen kerestem a dolgokat... Talán majd most, Vele, minden rendben lesz. És igen annak kell lennie, mert ien dolgokért nem akarom elveszíteni Őt. Nem akarom h megint csalódjon akárki is bennem, és én se szeretnék csalódni, nem szeretnék ráébredni arra - megint- h ien dolgok miatt elveszíthetem ha nem teszek vmit sürgősen. Az emberek semmit sme tudnak rólam... én sem tudok magamról sok mindent, még csak meg se tudom magam érteni... nemtudom... Ezt a kétszót néha olyan sokminden olyna dologra is hasznájjuk vagy mondjuk amire eccerűen cs nem akarunk válaszolni vagy csak nem akarjuk végig gondolni, vagy nem akarunk senkit sem terhelni a gondjainkkal... elég ha csak annyit mondok hogy nemtudom. Érdekes, hogy most mikor neki azt mondtam h nem tudom - az elején- akkor oan érzés vt mintha hazudnék. Egyértelmű vt h tudom. És rossz vt ezt mondani neki, de vh nem akartam ien gondokkal elrontani az estét...s ahogyan kimondtam ezt az aprócska mondatot, - igazából nem is mondat, csak szavak egymás mellett...- Belül ordítottam - mintha akárki is meghallaná, mintha úgy gondoltam vna h ha eléggé hangosan ordítot v gondolok vmire, akkor talán meghallja.- ez elég nagy hüeségnek tűnik, hiszen ez nem mese, itt nincsennek se gondolat olvasó Edwardok, se egymás gondolatait halló Farkasok...- csak én és ő és egyikőnk sem tudja h a másik mit gondol. Néha olyan könnyű lenne ha nem kellene elmondanom, elég ha csak rágondolok és akkor tudja,nem kellene olyan lehetetlen dolgokkal kínlódni mint h elmeséljek egy érzést, vagy szavakba öntsek egy látványt... Szóval reggel 7kor még mindig szakadt. Nem is zavart annyira, mert ez az esős idő néha pont egyensúlyban van a hangulatommal... Viszont hideg volt odakinn úgyh kaptam addig amíg hazahoz egy pulcsit. - Kicsit furi vt... szinte biztos vaok benne h erről az éjszakáról még beszélünk... másmiennek éreztem magam reggel... nem hibásnak, se nem csalódottnak... ink kicsit szégyelltem magam, nem tudom miért...mint amikor valamit rosszat teszünk és utána megbánjuk... - Aranyos volt ahogy kómás fejjel felkelt cs azért h haza hozzon... - bár nem akartam eljönni tőle, ott akartam maradni vele, ott feküdni együtt addig amíg olyan felesleges dolog ki nem kelt minket az ágyból mint pl az éhség. - , nagyon aranyos volt. Úgy érzem most sokat fejlődött a kapcsolatunk... már nem ugyan az mint volt... vagy is nekem most könnyebb. Jobb igy,nem mintha olyan hatalmas titok lett vna v iesmi, de nekem akkor is könnyebb így... most már talán majd megérti h miért vaok ilyen... más... :/ Ahogy jöttünk a szakadó esőben. Szótlanul, csak az eső cseppek hangos kopogása hallatszott, mintha apró kavicsokkal szórnánk az üveget, azon gondolkodtam h vajon ez az egész most mennyit változtatott a kapcsolaton...más lesz ezek után? vagy minden marad?... olyan joh lett vna ha jó kedvem van...Ahogy rákanyarodtunk az utcánkra, torkomban éreztem a szivemet... egész úton arra vágytam h bárcsak ne kellene haza menjek... - el tuttam vna kocsikázni még vele...akár meddig-, nem akartam haza menni... főleg most nem...de muszáj vt. Vígasztalt az a tudat h nállam van a pulcsija. Mintha így kevésbé lenne oan rossz... mintha így kevésbé hiányozna... Tudom h most vtam együtt vele... mégis már most hiányzik... :/
Lassan abba hagyom... kell az ihlet a könyvhöz is... amit fojtatni szeretnék...ha sikerülne majd...úgyh most megyek...:$ Sya, pusszz...
De nem baj mert nekem ienkor alkotási vágyam van. :) Rajzolok... a szavakkal...
Még 8 sem vt miko már itthon vtam, mert itthon kellett lennem, mert azt monták. Azután a kevesebb mint - nekem- 3 óra alvás után még sem vaok annyira fáratt... Igazából annak kéne lennem... de nem vaok az... Vele vtam este... ezt nem igazán lehet szavakkal elmesélni, vagy leirni. Levetkőztem előtte lelkiekben -is- ... sok mindent megtudott rólam, amikre nem vaok büszke, v oanok amiket cs kevesen tudnak... Féltem - vagy még mindig félek- tőle! Nem, Ő sosem bántana, ezt tudom, biztos vaok benne h egy ujjal sem érne hozzám. Én azért félek tőle, mert naon szeretem. Rájöttem h sokkal fontosabb nekem mint hittem. Ez persze jó értelemben. Erre éjjel jöttem rá. Ugyan is eleinte megin rossz volt. Igen, azt irtam megint, de úgy értettem, h nem vele megint, hnem megint úgymint mikor Miklóssal jártam. Eleinte megint oanokat gondoltam h mivan, ha nem vaok elég jó? - az elég itt hangsúlyozva van. De aztán idővel rájöttem h ez butaság, h ieneken gondolkodok. Sokat beszélgettünk. Mint mindig. És az idő múlásával én egyre inkább bizonytalanná váltam - magammal kapcsiban. Nem hibáztatom Miklóst, ha valakit hibáztatni lehet az én vaok, nem ő tehet róla, h nem vtam elég jó neki, nem ő tehet róla h nehéz eset vagyok, nem ő tehet róla h szerelmes vtam, vagy vak. Ugyanaz. Szóval féltem, és rájöttem h télleg naon fontos nekem, mert akkor nem félnék ennyire h csalódást okozok neki, rettegtem h vmi oasmit mondok v csinok amivel elveszem a kedvét. Sikerült is... Gyötört a bűntudat h ieneket csinálok, annak ellenére h minden porcikám berzenkedik ellene. Nem érdekelt sajátmagam, nem érdekelt az sem h mi jó v mi rossz, eccerűen cs féltem. Egyszerűen - nekem. Aztán végül is azt hitte vele van a baj. Természetesen nem. A testem tökéletesen reagál arra amit csinál. Tökéletesen ahhoz képest h 'régen' mennyire nehezemre esett- nagy rákészüléssel és hatalmas koncentrációval-, régenminden oan nehéz vt nekem. Nem tudom h ezért félek-e annyira. Nem magától a dologtól félek, hnem attól h nem felelek majd meg, attól h még nehezebb esett vagyok mint hittem és h megint csalódást okozok neki. Félek ... attól is h ismét át kell éljem ezt a gyűlöletes érzést. Olyan mintha a testedbe egy hatalmas tűt szúrnának, egyenesen a szivedbe. Teli méreggel, láthatatlan de gyilkos méreggel. És egy pillanat töredéke alatt már érzed is hogyan oszlik szét a méreg a testedben, hogyan távolodik bizsergető érzést hagyva maga után. Hogyan gyorsul fel tőle a szived és hogyan szorul el tőle a torkod. Nem tudom pontosan leirni ezt az érzést, nem hiszem h mások is éreznek ilyet, nem akarom h mások is érezzenek ilyet. Önmarcangolás. Talán ez a leghelyesebb szó rá, azért nem legjobb, mert nem jó, önmagában rossz. A hideg futkos a hátamon ienkor.
Azt hittem ha 'nem'-et mondok, akkor ugyan az lesz mint akkor. Ugyanazt fogom érezni reggel mikor felkelek, ugyan úgy hibásnak fogom magam érezni, ugyanúgy az lesz h miattam nem volt semmi sem. Nem akartam ezt, nem akartam sem elaludni hamarabb sem - már cs azért is mert annyira joh vt vele lenni, hogy úgyvéltem minden egyes perc amit átalszok mellette időpocsékolás, pazarlás olyan haszontalan dolgokra amiket emberi mivoltunk szükségeltetik. Ébren vtam, sokáig. Nem akartam aludni, nem akartam azt sem h világos legyen, h reggel legyen, és hogy nekem itt kell hagynom, hogy ismét magamban legyek. Olyan megnyugtató ahogy ott fekszik mellettem, ha odabújok. Ahogy megsimít. Azt éreztem eddig mindig h én vmivel kevesebb vagy 'kisebb' vagyok - Miklóstól-, hogy gyengébb és törékenyebb... Ezt éreztem akkor is mikor befeküdtem Mellé az ágyba, viszont reggelre már nem, reggelre már oan vt,mintha Ő lenne a személyes testőröm, mint aki arra rendeltetett h mellettem legyen és megvédjen mindentől,aki gondoskodik rólam. Jó érzés volt. Ahogy elmondtam pár dolgot, megértőbb lett, vagy figyelmesebb - egyébként is figyelmesebb vt mint Miklós-, kicsit még olyan érzés is vt mintha vmi beteg lennék, akiről gondoskodni kell - főleg akkor mikor megigazította rajtam a takarót-. Remélem mindaz amit mondtam nem baj, hiszek neki, mert azt mondta h nem, de akkor is nem akarom, h úgy gondoljon rám... v h sajnáljon- mmint Amiatt... - Nehéz eset vagyok, igen. Más, furcsa, különböző vagy ahogy Ő mondja: Különleges Megtalálta az egyetlen 'naon'Gyenge pontomat. nemtudom ez miért alakult íg yki az évek során... különben vszínüleg azé nem is sikerült Mikóssal mert sosem tudtam magam elengedni, sosem tudtam elszakadni attól, hogy ne feleljek meg, sosem vtam elég erős hozzá, h legyőzzem azokat a gondolatokat, amik akkoriban a fejemben jártak, hogy ne érdeklejen más cs ő és én... nem voltam rá képes... Nem mondtam semmit sem, Ő mégis érezte h vmi nincs rendben. Nem szólaltam meg mikor mondta h vmi baj van, nem akartam 'elrontani' az estét, nem akartam hibás lenni - megint-, nem akartam azt sem h sajnáljon, nem is tudom mit akartam... - S mert bár az agyamban meghoztam a döntést,-erős érvek mellett- h nem akarok semmit sem,testem még is ellenkezett, félelmetes volt ezt az ellentét érzeni, h tudtam h nem szabadna, mert nem is igazán akartam, de a kíváncsiság és a vágy akkor is erősen kitartott... Aztán még is cs jobban féltem, jobban mint kellene, hiszen ő új, nem is ismer még teljesen - és én sem őt...még- nem akartam h tapasztalatlanságom miatt vmit elrontsak, nem akartam azt sem h ezek után más legyen a kapcsolatunk... féltem h talán akkor majd elveszítem...és azt nem akartam mert rettentően fontos nekem. És lehet h önzőség de iszonyat jól esett az h ennyire odafigyelt rám, h ennyire figyelmes volt - valahol tudtam én h ezt így kellene csinálni már a leges legelejétől, hittem benne h van ien...és most itt volt télleg, saját 'kezűleg' tapasztalhattam meg, és nem akartam h abba hagyja,féltem h talán cs most ien... Azt hiszem elmondhatom magamról h szörnyen félős vaok. :$ Remélem nem 'süllyedtem lejjebb' a szemében, remélem nem rontottam semmit sem el ezzel, remélem h még mindig ugyan olyan fontos vaok neki... Reggel is jelentőség teljes pillantásokkal nézett rám, nem tudtam h ez mit jelent, nem akartam rajta agyalni, - abba hagytam mielőtt még meginn vmi hüeség fut át az agyamon. Nem igazán kellemes dolog mindig másnak lenni... :/ Nem is igazán értettem h én miért vagyok más, vagy is h miért pont ebben... Miért nem jön minden eccerűen... talán mert nem jó hejen kerestem a dolgokat... Talán majd most, Vele, minden rendben lesz. És igen annak kell lennie, mert ien dolgokért nem akarom elveszíteni Őt. Nem akarom h megint csalódjon akárki is bennem, és én se szeretnék csalódni, nem szeretnék ráébredni arra - megint- h ien dolgok miatt elveszíthetem ha nem teszek vmit sürgősen. Az emberek semmit sme tudnak rólam... én sem tudok magamról sok mindent, még csak meg se tudom magam érteni... nemtudom... Ezt a kétszót néha olyan sokminden olyna dologra is hasznájjuk vagy mondjuk amire eccerűen cs nem akarunk válaszolni vagy csak nem akarjuk végig gondolni, vagy nem akarunk senkit sem terhelni a gondjainkkal... elég ha csak annyit mondok hogy nemtudom. Érdekes, hogy most mikor neki azt mondtam h nem tudom - az elején- akkor oan érzés vt mintha hazudnék. Egyértelmű vt h tudom. És rossz vt ezt mondani neki, de vh nem akartam ien gondokkal elrontani az estét...s ahogyan kimondtam ezt az aprócska mondatot, - igazából nem is mondat, csak szavak egymás mellett...- Belül ordítottam - mintha akárki is meghallaná, mintha úgy gondoltam vna h ha eléggé hangosan ordítot v gondolok vmire, akkor talán meghallja.- ez elég nagy hüeségnek tűnik, hiszen ez nem mese, itt nincsennek se gondolat olvasó Edwardok, se egymás gondolatait halló Farkasok...- csak én és ő és egyikőnk sem tudja h a másik mit gondol. Néha olyan könnyű lenne ha nem kellene elmondanom, elég ha csak rágondolok és akkor tudja,nem kellene olyan lehetetlen dolgokkal kínlódni mint h elmeséljek egy érzést, vagy szavakba öntsek egy látványt... Szóval reggel 7kor még mindig szakadt. Nem is zavart annyira, mert ez az esős idő néha pont egyensúlyban van a hangulatommal... Viszont hideg volt odakinn úgyh kaptam addig amíg hazahoz egy pulcsit. - Kicsit furi vt... szinte biztos vaok benne h erről az éjszakáról még beszélünk... másmiennek éreztem magam reggel... nem hibásnak, se nem csalódottnak... ink kicsit szégyelltem magam, nem tudom miért...mint amikor valamit rosszat teszünk és utána megbánjuk... - Aranyos volt ahogy kómás fejjel felkelt cs azért h haza hozzon... - bár nem akartam eljönni tőle, ott akartam maradni vele, ott feküdni együtt addig amíg olyan felesleges dolog ki nem kelt minket az ágyból mint pl az éhség. - , nagyon aranyos volt. Úgy érzem most sokat fejlődött a kapcsolatunk... már nem ugyan az mint volt... vagy is nekem most könnyebb. Jobb igy,nem mintha olyan hatalmas titok lett vna v iesmi, de nekem akkor is könnyebb így... most már talán majd megérti h miért vaok ilyen... más... :/ Ahogy jöttünk a szakadó esőben. Szótlanul, csak az eső cseppek hangos kopogása hallatszott, mintha apró kavicsokkal szórnánk az üveget, azon gondolkodtam h vajon ez az egész most mennyit változtatott a kapcsolaton...más lesz ezek után? vagy minden marad?... olyan joh lett vna ha jó kedvem van...Ahogy rákanyarodtunk az utcánkra, torkomban éreztem a szivemet... egész úton arra vágytam h bárcsak ne kellene haza menjek... - el tuttam vna kocsikázni még vele...akár meddig-, nem akartam haza menni... főleg most nem...de muszáj vt. Vígasztalt az a tudat h nállam van a pulcsija. Mintha így kevésbé lenne oan rossz... mintha így kevésbé hiányozna... Tudom h most vtam együtt vele... mégis már most hiányzik... :/ 
Lassan abba hagyom... kell az ihlet a könyvhöz is... amit fojtatni szeretnék...ha sikerülne majd...úgyh most megyek...:$ Sya, pusszz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése