OLVASD VÉGIG!!!

Muszáj volt leírni amit gondolok, s hogy ez ne legyen ennyire nyilvános... mondjuk úgy, hogy nem én írtam...

Olvasd végig... hátha segítek megérteni magamat és elfogadni téged!

Az életünk hullám hegyek és völgyek tömkelege, mely valahogy így néz ki:


vágyak-remény-gondolkodás-döntés-célok-ígéret-önbizalom-felelősség- tanulás/tapasztalat- elégedettség-türelem-szerencse- haladás- siker-áldozat-idegeskedés-akadály- probléma-hibák- harag-csalódottság -önzés-sajnálat- újrakezdés- kitartás

Felnagyítva pedig:


VÁGYAK:

Amire leghevesebben vágyunk, veszít értékéből mihelyst megkapjuk; a dolgok nem válnak képzetünkből valósággá veszteség nélkül. (Fontenelle)

“Az emberek, ha minden vágyuk teljesülne, sohasem volnának boldogok.” (Tatiosz)



REMÉNY:

“Az a támasz, amelyet az ember az életben a leggyakrabban használ, a remény.” (Veltman)
“Aki remél, már retteg is, hogy a remélt sosem következik be.” (Lernet-Holenia)




GONDOLKODÁS:

“Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat.” (Buddha)


DÖNTÉS:

“Sorsodat a döntés pillanataiban alakítod.” (Anthony Robbins)
“A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.” (Joanne Kathleen Rowling)
“Nem az számít honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.” (Anthony Robbins)


CÉLOK:

“Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid.” (Benjamin Elijah Mays)



ÍGÉRET:

“Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret.”
(Erich Fromm)




ÖNBIZALOM:

“Hasonlítsd össze magad a jobbal és elégedetlen vagy, de hasonlítsd össze magad a legrosszabbal és máris több vagy az elégnél.” (kínai közmondás)
“Akár azt hiszed hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.”
(Henry Ford)




FELELŐSSÉG:

“Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”
(XIV. Dalai Láma)



TANULÁS/TAPASZTALAT:

“A tapasztalat nehéz tanár, mivel először jön a teszt, és csak utána a lecke.” (Vermon Law)
“Várni a legjobbat, de felkészülni a legrosszabbra.” (Cabral)



ELÉGEDETTSÉG:

“Nem az teszi a gazdagságodat, amit birtokolsz. Ha meg vagy elégedve azzal, amid van – ez a gazdagság.” (Mark Twain)



TÜRELEM:

“Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt.” (Victor Hugo)
“A türelem keserű, de gyümölcse édes.” (Jean Jacques Rousseau)



SZERENCSE:

A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel.”
(Darrell Royal)




HALADÁS:

“Az igazi győztesek azok, akik minden szituációra olyan elvárással tekintenek, hogy miképp is tudják működőképessé, vagy még jobbá tenni.”
(Barbara Pletcher)



SIKER:

„A siker nem más, mint egy jó döntés eredménye. A jó döntést, egy tapasztalat előzi meg.” (Anthony Robbins)
“A siker pusztán a szerencsén múlik. Ezt bármelyik vesztes megerősíti neked!” (Earl Wilson)



ÁLDOZAT:

“Ha küzdesz veszíthetsz, ha nem küzdesz veszítettél!” (ismeretlen)
“Ha kideríted, mit hajlandó feláldozni valaki azért, hogy teljesüljön a legfontosabb vágya, mindent megtudtál róla.” (C. Houghton)




IDEGESKEDÉS:

“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.”
“Ha tudnánk, milyen keveset foglalkoznak velünk, talán nem idegeskednénk olyan sokat azon, mit gondolnak rólunk mások.” (Olin Miller)




AKADÁLY:

“Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót.”
(Milton Berle)
“Nem veszítettem el a kedvemet, mivel minden egyes sikertelen kísérlet egy újabb lépést jelent előre.” (Thomas Alva Edison)
"Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi.” (Helen Keller)
“A boldogság egyik nagy akadálya az, hogy túlságosan nagy boldogságot várunk.” (Fontenelle)
“A szerelem értékét az akadályok emelik. A könnyű siker megfosztja a varázsától.” (Stendhal)



PROBLÉMA:

“Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva.” (John Gardner)




HIBÁK:

- Nem akarok hibát elkövetni, Gerry.
- Akkor sajnos rossz fajba születtél, édes.
(P.S. I Love You)
“Amíg az ember törekszik valamire, hibázik is.” (Goethe)
"A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz." (Elbert Hubbard)



HARAG:

“A vágy és a harag a legrosszabb tanácsadók.” (Ovidius)
“Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz.” (Charles Dickens)
“Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” (Charlotte Brontë – Jane Eyre)



CSALÓDOTTSÁG:

“Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz; ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt ha pontosan azt kapod meg , amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké.” (Dan Millman)
“Mindannyiunknak fel kell ismernünk a saját értékeinket. Ha másoktól várjuk, hogy megtegyék – és nem teszik meg, akkor állandóan csalódottak leszünk.” (Andrew Matthews)



ÖNZÉS:

“Értsük meg, miben mesterkednek saját önző génjeink, mert akkor legalább esélyünk lehet arra, hogy keresztülhúzzuk a számításukat, s ez olyasmi, amire egyetlen más faj sem törekedhet soha.”
(Richard Dawkins – Az önző gén / The Selfish Gene)
“A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük.” (Paulo Coelho: A Zahír)
“Az önzés többet árt neked, mint bármi a világon.” (Kempis Tamás)




SAJNÁLAT:

“Egy férfi, megoldást keresve az aggodalomra, egy “aggodalomtáblázatot” rajzolt, és ezen jegyezte föl félelmeit. Megfigyelte, hogy félelmeinek 40 százaléka olyan dolgok miatt volt, melyek valószínüleg soha nem fognak bekövetkezni; 30 százalékuk múltbeli döntések okozta sajnálkozás volt, amin már nem tudott segíteni; 12 százalékuk más emberek vele kapcsolatos kritikáit tartalmazták; 10 százalékuk pedig az egészségével volt kapcsolatos. Arra a megállapításra jutott, hogy aggodalmának 8 százaléka volt csak igazán jogos!

"Az aggodalom legmegdöbbentőbb jellemzője a teljes tehetetlenség. Az aggódás soha nem változtat meg egyetlen dolgot sem, kivéve az aggódó személyiségét.” (Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)



ÚJRAKEZDÉS:

“Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől.” (Gary Chapman: Egymásra hangolvA)
“Kitartó fegyelemre és komoly gyakorlásra van szükség, hogy feladjuk mentális szokásainkat, és egy új látásmódot fedezzünk fel.” (Jack Kornfield)




KITARTÁS:

“Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.” (Mahatma Gandhi)
“Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet.” (Hannibal)
“Csak akkor tudunk kitartóan szeretni, ha úgy döntünk, hogy jobban szeretjük az embereket, mint megérdemlik.” (Gary Chapman)




Tudom, hogy hosszú lett...de szerintem hasznos! Főleg érted tettem!Köszönök mindent! (L)

Eltakarítás

Eltakarítás

Nedves nap köszöntött, az egri városlakókra. A madarak halkan csipogtak a vizes fák ágain. Hangjukban ott volt a remény, a tavasz reménye, hogy mihamarabb eljön és végre meleg lesz. Az eső áztatni kezdte a hetekkel korábban lehullott fehér csapadékot. Az utak kásásak, latyakosak voltak. A kollégium udvarán diákok álltak készen, hogy elkezdődjön ez a fantasztikusnak ígérkező nap. Idegesen morogtak egymásnak, holmi dolgozatokról, meg az esőről. De ez a gyereksereg csak hamar elillant, mire a harangok a nyolcat ütöttek.Köztudott volt, hogy a városban megannyi templom van különböző korokból, s ha ezek rázendíttettek egy-egy időpontban hangosan osont végig a dallam az utak mentén. Ahogy a helyi járat mennyisége csökkent, a város is csendesedni kezdett. Persze nem azt mondom, hogy nesztelen volt, mint holdfényes éjszakákon ez lenni szokott, csak valahogy a reggeli nyüzsgés, sietség ködbe veszett. Egyedül csak én voltam az a valaki, aki nem sietett sehova, aki mélabúsan bámultam a kinti világot, meleg, jól ismert szobámból a kollégiumban. Csak a portás jött fel egyszer még nézni, hogy tényleg itt vagyok-e vagy sem, aztán többet egy hangot sem hallottam. Még csak egy fél óra telt el, hogy a többiek teljesen kiürítették a helyet, máris unatkozni kezdtem. Nem valami kellemes dolog, ha az ember beteg hét közben, s csütörtökig van igazolása, holott pénteken lesznek a dolgozatok és nem mehet haza. A másik szomorúbb tény, illetve a másik dolog, amitől igazán rosszkedvű voltam, az az volt, hogy a barátom szintén beteg volt, csak ő meg otthon és nem tudtam beszélni vele. Hát igen a kollégiumok átka.
Szinte észre sem vettem, a nagy olvasásban, máris eltelt az a fél óra, s a harangok játékára ocsúdtam fel. De ez olyan másnak tűnt, mint az eddigi. Olyan vészjóslóan csengett vissza. De meg voltam győződve róla, hogy ez csak a könyv hatása, amit olvastam. Általában nem szeretem az ijesztő dolgokat, mint könyveket vagy filmeket, de ezt a könyvet ajánlották, miszerint valóban izgalmas lesz.
A sok hülyeség után, amivel a fejemet tömtem eddig, a mosdóba indultam. Nyűgös voltam, és idegesített, hogy a szobákban nincs külön mosdó, a zuhanyzók és wc-k a folyosó végén ácsorogtak. Belebújtam világos mamuszomba, aminek az oldala már megint sötétedni kezdett a rettenetes kosztól, amitől a folytonos sepréssel sem tudtunk megszabadulni. Elcsoszogtam az ajtóig, majd erőt vettem magamon, és mint, aki frissen ébredt, kihúztam magam, s így indultam el a kb 10 méterrel arrébb lévő helyiség felé. Kicsit furcsa volt, hogy sehol egy árva lélek, mindenen csend honolt. Azon tűnődtem, hogy vajon a takarítónők hol járnak, mert ilyenkor mindig elvégezték a dolgukat, de most egyáltalán nem hallottam semmi zajt beszűrődi a folyosókról. Gondolkodásom közben odaértem a mellékhelyiség ajtajához. A zárak nem a legtökéletesebbek voltak, folyton kinyíltak. Így csak belöktem. Kifelé menet, megálltam kezet mosni – mert a szobákban ugyan van mosdó, de a szappanunk épp elfogyott-, s valami neszezésre lettem figyelmes. Halkan elzártam az időközben kinyitott csapot, melyből a szűk nyomás miatt épphogy csordogált a víz, s olyan léptekkel, mint aki lopni indul, megindultam a szobám felé. Az agyam kattogni kezdett, hogy vajon mi lehetett az a furcsa zaj, mint mikor valaki megnyitja a zuhanyt, de a vízcseppek kopogása nem hallatszott. Remek, a könyv megtette a hatását! – gondoltam magamban, s ahogy elhaladtam a zuhanyzók mellett az egyik ajtaját tárva-nyitva találtam. Ahogyan az ablakot is, kíváncsiságom nem hagyott alább, így muszáj volt bemennem és megnéznem – a biztonság kedvéért – hogy nincs e valami furcsa kidobva az ablakon. A párkányon vízcseppek ültek, de ez ilyen esős időben nem volt szokatlan, ami inkább az volt, hogy belül az ablak alatt is vizes volt. Értetlenkedve néztem a falra,s próbáltam valami kevésbé ijesztő dologra gondolni, egyszer csak az ajtó halk nyikorgással megindult, a szívbaj jött rám, mikor meghallottam. Ideges lettem, hogy minek izgatom magam ilyen teljeséggel abszurd dolgokon, és visszaindultam a szobámba, ahogy a zuhanyzókból kijöttem a tükrös folyosó még így is világosban is félelmetessé kezdett válni. A folyosóra nyíló ajtó előtt, megálltam, hogy az utolsó tükörben megnézzem magam, s hogy megállapítsam tényleg eléggé maszlagul néztem ki. Ahogy kinyitottam az ajtót, hirtelen ott állt valaki. Rövidet sikoltottam, s éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Az a valaki, akitől a frászt kaptam, egy közepes magas, aszott bőrű nő volt, egy vödörrel a kezében, amiben valami sötét anyag pihent. Az öregasszony, rám nézett, szeme bogárfekete volt, s csillogott, csak úgy, mint ősz hajszálai. Nem tudtam mi volt, olyan ijesztő benne első látásra, de ahogy végig mértem, nyugodni kezdett a szívverésem.

Nem tudom mit vártam, hogy valami hidegvérű gyilkos lesz a zuhanyzóban, vöröslő szemekkel. Gondolkodtam, immáron a szobámban, bár a néni eléggé furcsa volt, és nem láttam itt még takarítónak, de meg voltam győződve arról, hogy ha valaki hát ő biztosan nem úgy festett, mint egy kegyetlen sorozatgyilkos.
Az viszont, hogy ő itt van egyáltalán nem nyugtatott meg, hiszen a takarítónők nem szoktak egyedül járni. És az a szörnyű színű folyadék a vödörben. Kezdtem beparázni, mivel a filmekben is így szokott lenni. Eldöntöttem, hogy lemegyek egy kávéra, s közben jól körbe szaglászok, hogy hátha találok valami különös dolgot. Felvettem a cipőm, vettem egy nagy levegőt, kifújtam és elindultam. Lebaktattam a másodikról, s a földszinten levő automata géphez mentem. „Hosszú kávé, tejjel és cukorral.” – mondtam, majd megnyomtam a gombot. A gép hangos zakatolással dolgozni kezdett, s pillanatok alatt ott csüngött a kávés poharam a kiadó részénél.
Aprókat kortyolgatva elindultam kifelé, hogy szemügyre vegyem a portásfülkét. Ahogy az ajtó elé értem, balra pillantottam az említett helyiség felé. Villámcsapásként ért az amit láttam, a kávés poharat a földre ejtetem,a forró folyadék fele az üveg ajtón landolt, én padig berohantam a fülkébe. A portás üveges szemmel meredt felém, s barna ingén sötét folt éktelenkedett, nyakából lassan bugyogott ki a vér. Rettentően meg voltam rémülve. Takarítók sehol, diákok sehol, portás már sehol, csak én, meg az a furcsa öregasszony. Vajon mit akarhat? És velem miért nem végzett a fürdőszobában? Belém nyilat, hogy a fürdőszobában az ablak alatt vizes volt. Ott hagytam a portás holttestét, s elindultam vissza a második emeletre, remélve hogy útközben nem találkozok a fekete szemű öregasszonnyal. Berontottam a fürdőszoba ajtaján, s odarohantam az immáron sötét cseppekkel díszített ablakhoz, kinéztem rajta s, több méterrel lejjebb apró cafatokkal vöröslött a hó. Elindultam lefelé ismét, hogy kimenjek a kollégiumból, de a földszinti ajtó zárva volt,és minden olyan hely, ahol esetleg kimehettem volna. Bepánikoltam, és felszaladtam a szobám felé. De a szinten ott volt az öregasszony, a vödörrel, és felém kúszott. Úgy tűnt, hogy megbolondultam, hiszen az emberek nem tudnak a föld felett siklani, de ő igen. Ebből következett,a következő gondolatom, miszerint ő nem ember. Nem tudtam mitévő legyek, csak ott álltam és nem tudtam semmit sem tenni. Az öregasszony egyre közelebb jött,elhajította a vödröt, majd elkapta a torkomat. Aszott kezén a megaludt vér feketéllett, körmei sárgák voltak, s a bőre úgy tapadt a csontokra, mint egy fólia. Orromat megtöltötte a büdös, kénes szag. Viszont a szorítása, olyan erős volt, hogy fulladozni kezdtem. Hirtelen eszembe jutott a kis kereszt az arany nyakláncomon, amit mindig viseltem, megpróbáltam a keze alatt elővenni, s mikor sikerült, az öregasszony ordítva hátrálni kezdett. Feltápászkodtam, és farkasszemet néztünk. Az éj-fekete szeme hirtelen vörösesre váltott, s én megijedtem, a szobám ott volt, pár méterrel arrébb. Elkezdtem futni oda, majd a szekrényből remegő kézzel előkotortam egy fehér gyertyát, amit anyumnak vettem, most már csak az öngyújtó kellett a kabátzsebemből. De a kabát az ajtó mögött volt. S ekkor megjelent az öregasszony.
Az ajtó mellett levő mosdó szélén, ott pihentek az elmosott evő eszközök, egy kiskanál, egy villa és két éles kés. Remegni kezdtem, mikor az egyik kés, aminek hegyes vége volt, emelkedni kezdett. Az öregasszony szeme még mindig vörösesen csillogott, s a kés felém tartott. Nem tudtam menekülni sehova sem. S mikor a kés már csak pár centire volt tőlem, lehajoltam és elkezdtem teljes erőmből futni az ajtóhoz, kirántottam az öngyújtót, és meggyújtottam a gyertyát, amit a tükör elé akartam rakni, mikor a tükör darabokra tört, s éreztem, ahogy szilánkok fúródnak belém. Az összetört tükör darabjai lelökték a mosdó feletti polcon levő sótartós dobozt. A kiömlött só, fele az öregasszonyra ment, s hirtelen sikoly ütötte meg a fülem, s az öregasszony teste füstölni kezdett.A kés halk puffanással ért földet. Belemarkoltam a maradék sóba, ami kiömlött a földre, s rádobtam a füstölgő testre. Pár pillanat alatt hamu lett belőle. Most vettem észre csak, hogy mennyire fáj a fejem, és arcom a rám pattant szilánkoktól.

Mikor végre feleszméltem rendesen, felhívtam a rendőrséget. Az igazat persze nem mondhattam el, csak olyat, amitől nem néznek őrültnek. Így a körözés, egy nem létező, aszott bőrű öregasszonyra eléggé valószínű, hogy felesleges volt. Sosem fogom elfelejteni az aznap látottakat. Eddig nem hittem a szellemekben, de ez minden bizonnyal az volt, és nem tudom, hogy minek köszönhetem a szerencsémet, de hálás vagyok érte, akárkinek, vagy akárminek is az.