Régen irtam már... koliban vtam, meg itthon....:/ Most éppen arc-üreggyulladásom van sajnos....és elléggé rosszat álmottam.
Úgy volt, hogy valamit meg akartam menteni egy féltucat másik személlyel,akiket én nem ismerek...aztán egy nagy épület ( ami olyan volt mint a pláza,cs világosabb) előtt ott volt egy csapat "rossz fiú" és egyszer csak olyan érzés futott végig mint, amikor el akarsz bujni vki elől,de már késő...Háttal voltam annak a rövid hajú fiúnak, idegesen morgott valamit, h adjam át, de nem tudtam miről beszél, aztán elővett vmilyen fegyvert, és fenyegetni kezdett, h lelő ha nem adom át neki azt a dolgot. Azt hittem, hogy viccel, elvégre egy középiskolás lányt nem nagyon lövöldöznek le az út közepén fényes nappal, furcsálltam is h nincsenek "nézők". Aztán eldördült a fegyver, és sorozatos golyók fúródtak át a testemen.Nem éreztem fájdalmat, cs a löködést a lendületet, ahogy egy újabb adagot kaptam. A mosoly eltűnt az arcomról, és csalódottan vettem észre, hogy nem tudok lábon állni, és arccal a földfelé borultam.
A következő pillanatban egyszercsak sötét lett, mmint hogy egy sötét utcának a sarkán ácsorogtam, ismertem ezt az utcán, a Pozsonyi felé menet, a Keri után. De senki sem, vett észre, hiába integettem, és kiabáltam. Elindultam valaki után, mentem a többiekkel a Pozsonyira. nem tudtam, hogy miért nem szólnak hozzám mások. Aztán egyszer csak egy nem kolis fiú, idősebbnek tűnt, mint egy középiskolás, hozzám szólt, de nagyon halkan.
Arrafelé kaptam a fejem, ahol ő állt.
-Jól vagy? -kérdezte, olyan hangsúllyal, mintha kételkedne a saját elméje épségében.
-Igen, csak valamit elfelejtettem. - válaszoltam szomorúan, mert akkor döbbentem rá, h borzasztó hiányérzetem van.
A fiú valahogy emlékeztetett rá, hogy már nem élek, s kiderült, hogy nem látnak a többiek, valami féle szellem szerűség lettem. Nagyon rossz érzésem támadt. Mondta a fiú, hogy menjek a szobájába, mert ott nem fogják hülyének nézni, hogy magába beszélget, de én sírásba törtem ki, s könyörögni kezdtem, hogy hagy mehessek vele, nem beszélek, csak had menjek, bele egyezet, de kérdezgetni kezdett. Nekem emlékek jutottak az eszembe, erről a helyről és elindultunk a Mátyás király úti kollégiumba. Eközben nekem emlék rohamom volt, és hirtelen mindenre emlékeztem. Csak mondtam a magamét a fiúnak, hogy ki vagyok, ill. vtam, hogy mi történt, hogy hol tanultam, kik voltak a barátaim... mindent. Ahogy a koli felé mentünk az épület előtt ott állt szokásos cigizős banda. De nagyon fontos személy a számomra nem volt kint, bement a fiú, s az én tanácsomra a tanárihoz indult. S rólam érdeklődött. Elmondtak pár dolgot rólam, a temetésről, meg ilyesmiről, aztán egyszer csak valami osztályteremben voltunk, sötét volt, s az egyik padban ott volt a fizika füzetem. A füzetben a puska is ott hevert még, én ismét sírásban törtem ki, s símogatni kezdtem a füzetet, de a kezem folyton átsiklott rajta. A fiú halkan nyugtatni kezdett, felemelte a füzetet a padból kinyitotta, s azon a lapon a jobb felső sarokban ott volt egy név, két szivecske között. Ismét emlékeztem, és szörnyű érzésem támadt, mint amikor nem hallgatsz vkire, és a végén neki van igaza,de már túl késő...
Aztán feléébredtem... szörnyű volt... rémes, hogy mindenkit itt hagytam, hogy poénra vettem az életem, barátok, család, szerelmem...szörnyű érzés volt ott hagyni őket...
